Festői (pletyka) fészek

Artris

Artris

Istennők és lábtörlők, avagy Picasso 7 szerelme

2015. április 04. - Artrissa

Számomra csak kétféle nő létezik: az istennő és a lábtörlő. Ezt Picasso közölte annak idején 21 éves új szerelmével, Françoise Gilot-val. Picasso ekkor volt 61 éves, úgyhogy tudta, mit beszél. És azt még nem is említette, hogy a két posztot gyakran ugyanaz a személy tölti be…

A következő figyelemre méltó adatok is ezt látszanak alátámasztani. Picasso életének hét jelentős “múzsája” közül kettő öngyilkos lett, kettő megőrült. Egy természetes halállal halt meg kapcsolatuk negyedik évében. A maradék kettőnek is voltak – finoman szólva – nehezebb korszakai. Mellesleg emlékezzünk meg legalább futólag arról az állítólag többszáz névtelen női hősről is, akikkel hosszú élete folyamán valamiféle szerelmi kapcsolatban volt – egy közös jellemzőjük van: mindegyiket megcsalta. A szóban forgó hét asszony azonban nagy hatással volt életére és művészetére. Mindegyik egy-egy korszakot testesít meg, támogatásuk vagy ellenkezésük nélkül nem indult volna mindig új utakra a mester. A művészetben is.

fernande.jpg

Fernande Olivier (Picassóval 1904-1911), a szobortestű, buja vörös szépség a nehéz gyerekkor és egy erőszakos házastárs elől menekült a párizsi bohém világba, és lett népszerű festőmodell. Picassóval nagy jelentőségű kubista korszákában élt együtt, bár nagyon utálta (a stílust). Se veled, se nélküled kapcsolatukat nem könnyítette meg Olivier kisasszony …ööö … életszeretete. Ki is csusszant a tollából egy olyan memoár, aminek második kötetét Picasso csak szerény életjáradék perkálásával tudta elkerülni. Mindebből szinte szervesen – bár nem teljesen zökkenőmentesen – nőtt ki egy következő nagy szerelem.

eva_gouel.jpg

Eva Gouel (Picassóval 1911-1915), egy másik festőművész barátnője volt – Picasso feltűnésésig. A törékeny, visszahúzúdó Evaról keveset tud az utókor, Picasso képein se látható, de sokat neki ajánlott, és élete végefelé róla beszélt a legnagyobb szeretettel. Ez persze nem tartotta vissza attól, hogy párhuzamos szerelmi viszonyt tartson fel egy (vagy több) kisebb múzsával, még akkor is, amikor Eva tuberkulózisban a halálos ágyán feküdt.

picasso_olga_khokhlova_wife_ballerina.jpg

Olga Koklova (Picassóval 1917-1935), az első feleség, a legidősebb gyermek anyja, ukrán származású balett táncos. Kemény asszony, aki rendesen rátelepedett az akkor már sikeres és egyre gazdagabb művészre, megpróbálta a társasági normák korlátai közé faragni és saját szárnyaló ambíciói szolgálatába állítani. Hiba volt. Bárki meggyőződhet róla, igazi női szörnyetegeket festett ebben az időszakban az elgyötört Picasso. Egy idő után külön is költöztek, de el soha nem váltak – Picasso nem volt hajlandó osztozni a vagyonán.

marie_the_re_se_walter_avec_une_guirlande_1937.png

Marie-Thérèse Walter (Picassóval 1927-1936) 17 éves volt, amikor megismerkedett Picassoval, aki akkor még együtt élt Koklovával. Titokban tartották a kapcsolatukat. Nyolc éven át. A kislány intellektuálisan nem tett hozzá sokat Picasso életművéhez, de a legszebb, legszelídebb női képek róla születtek. Mademoiselle Walter akkor szült kislányt Picassónak, amikor annak szíve már jó ideje legújabb szerelméért, Dora Maarért dobogott. Marie-Therese sok évvel később felakasztotta magát.

dora_maar.jpg

Dora Maar (Picassóval 1936-1944), a lenyűgözően vad fotóművészűvész pont az ellenkezője volt elődjének. Egy kávéházban ismerkedtek meg Picassóval. Dora egy szomszéd asztalánál döfködte ujjai közt az asztalt, míg meg nem sebezte magát a késsel… ezzel keltette fel Picasso... hm… szerelmét. (A mester úri tapintatára jellemző, hogy egy alkalommal összeengedte a két múzsát a műtermében. A keletkezett csetepatét később élete egyik legszebb emlékeként emlegette.) Ekkortályt Picasso a politikába is belevetette magát – Dora Maar volt az, aki az ekkor keletkezett nagyjelentőségű drámai művek (pl. a Guernica) keletkezését végigfényképezte az utókornak. Amikor Picasso kidobta, összetört és élete végéig emlékei közé zárkózva élt.

francoise_gilot_with_daughter_paloma_and_son_claude-1951.jpg

Françoise Gilot (Picassóval 1944-1953), az önfejű joghallgató és Picasso közt 40 év korkülünbség volt. Francois a festőért és a festészetért adta fel az egyetemet, és két gyereket szült szerelmének, Claude-ot és Palomát. Kivülről úgy tűnt, békésen élték az áltagos milliárdos családok életét a Cote d’Azure-on. Belül azonban valószínűleg nem volt minden problémamentes, mert Francoise egyszercsak kicuccolt. Ő az egyetlen a múzsák közt, aki jószántából hagyta ott Picassót, és még csak bele se őrült a dologba. Később férjhez ment egy amerikai tudóshoz, és mind a mai napig békében festeget valahol.

jacqueline_20roque_20_picasso.jpg

Jacqueline Roque (Picassóval 1954-1993), az utolsó nagy szerelem bolti eladónő volt. Abban a stúdióban dolgozott, ahol Picasso kerámiáit is bemutatták. Senki nem tudja, hogy sikerült a festőt megszelíditenie, és a nyugodt életbe beleráznia. Csaknem 400 portré őrzi a vonásait. És bár boldogan éltek, míg meg nem haltak, mihelyt meghalt – Picasso – a feleség és a gyerekek világraszóló pereskedésbe csaptak. Ez azonban nem akadályozta egyik felet sem abban, hogy szoros együttműködésben létrehozzák Párizsban a Museé Picasso-t, és erre a célra gálánsan összedobjanak 5000 Picassót… (és hogy ne legyen túl hollywoodi a vége, gyorsan jegyezzük meg: a nagyvonalú gesztussal az örökösödési adót váltották ki.)

Azt írtam, hogy Jacqueline Roque később főbe lőtte magát…?

A bejegyzés trackback címe:

https://artris.blog.hu/api/trackback/id/tr467339404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása