Mivel Mona Lisát mindenki ismeri, jobban járunk, ha Vincenzo Peruggia fotója áll itt. Ő az, aki a XX. század elején egyszerűen kisétált a Louvre-ból Leonardo Da Vinci világhírű alkotásával.

Nem babrált stratégia kidolgozásával, nem gyűjtött maga köré bűntársakat, nem tolta túl a dolgot: egyszerűen bement, fogta, elvitte. Mivel korábban a múzeumban dolgozott, jól ismerte az épületet, gyerekjáték volt elbújnia valahol éjszakára. Tudta, hogy másnap zárva lesz a múzeum, tehát belső embernek öltözve, egy fehér köpenyben szépen elsétált az üres termeken át a festményhez, leakasztotta,  egy hátsó folyosón  leoperálta róla a védő burkolatot és a keretet, a köpenye alá dugta, és gond nélkül kivonult az épületből, amikor a biztonsági őr éppen elment egy pohár vízért….

A Louvre-ban értelemszerűen nem értékelték az akció könnyed eleganciáját, egy teljes hétre bezártak. Nagyon keresték, de a kép nem lett meg. Nem csoda, Mona Lisa a következő két évben egy szerény párizsi lakásban kuksolt, mígnem új gazdája fogta, és elutazott vele Olaszországba. Bement egy firenzei galériába és közölte: hazahozta a nagy itáliai műalkotást. Kérdés persze, hogy ha már abban a városban volt, miért nem az Uffizzibe adta be a képet. Csak nem anyagi megfontolásból? De ne firtassuk, mindegy is, a galéria tulajdonosa felvette a kapcsolatot az Uffizzi igazgatójával, és innen már egyenes út vezetett a rendőrségre… 

De ha már Mona Lisa – akármilyen különös módon, de visszatért – a hazájába, az olaszok azért egy kicsit mégis megtartották, körbeutaztatták az országban és kiállították több nagyvárosban. A festmény 2 évvel a lopás után térhetett vissza a helyére, a Louvre falára.

Tekintettel az állítólagos hazafias motivációra, Peruggiát szinte hősként ünnepelték Olaszországban. A rend kedvéért bíróság elé állították ugyan, mert mégis milyen dolog már a képlopás, de csak tessék-lássék ítélték el, mindössze egy évet kapott, azt sem kellett végig leülnie.

Pár évvel később valamilyen különös érzelmi okból Peruggia visszatért Francaiországba, és középszerű festőként dolgozott Pietro Peruggia néven. Nem lett belőle se nagy hazafi, se nagy festő, se híres tolvaj – se életében, se halálában. Amikor 1925-ben eltávozott az élők sorából, a kutya se vette észre. Igaz, csaknem negyedszázaddal később hosszú nekrológok jelentek halála alkalmából, és cikkek sora emlékezett meg a nagy képlopásról. Akkor lehelte ki ugyanis a lelkét Vincenzo Peruggia. A szegény megboldogult csak névrokon volt….

Ami a történet hölgy főszereplőjét illeti, ő azóta zavartalanul élvezi a megérdemelt nyugalmat Párizsban…