Úgy ahogy Toulouse-Lautrec csinálta – kitartó és folyamatos vedeléssel. A dolgot persze megkönnyíti, ha az ember élete mindössze 36 röpke, de fájdalmas év. Segít az is, ha a napjai nagy részét az éjszaka legmélyebb bugyraiban tölti – mulatókban, kabarékban, nyilvánosházakban. Párizsban, a bomlott erkölcsű századforduló idején. Pezsgő hangulatban, igényes és vibráló intellektusú ivócimborákkal …
Nagyjából indokolt is a mámor igénye, ha az ember törpenövésű és ritka előnytelen külsejű....
…és csak a saját mamája fogadja el. De ő se tűnik különösebben lelkesnek.
A dolog úgy kezdődik, hogy az ember – lehetőleg zseni - grófi családból származik, Alphonse de Toulouse-Lautrec Monfa gróf és Adele Tapié de Céleyran grófnő első gyermekeként. Szülei első fokú unokatestvérek. Pusztán ez a felállás elég lehet ahhoz, hogy előre vetítse az alkoholmámor iránti szűnni nem akaró igényt. Nem kevésbe a két kamaszkori lábtörés, amelynek eredményeképpen hősünk testi fogyatékos maradt.
Elengedhetetlenül szükséges még hozza sok kedves költséges „hölgyismerős” a város jobb "szórakozóhelyeiről".
Az ún. prostituáltak.
És más kétes egzisztenciák.
De amikor a külvilág valahogy átszivárog az alkoholfelhőn - akkor buli van. És fantasztikus remekművek....
(ld, mint fent/lent)
Ennek a posztnak a világon semmi köze az artris fotópályázatához.
De ettől még nem tudom megállni, hogy ne híreszteljem: fotópályázat! A díj: 100 ezer forint! Hajrá!
