Botrány! Ezek a mellek, nem azok a mellek, ezek a combok, nem azok a combok!

Már maga a kép is felfordulást okozott Franciaországban, amikor Manet benyújtotta az 1863-as Szalon kiállítására. Persze, hogy visszadobták. Később a Visszautasítottak Szalonján is lecsapta a biztosítékot, pedig csak egyetlen napig volt látható... 

És akkor még nem is tudta senki….! A középen, nyakig begombolkozott férfiak társaságában üldögélő nő ugyanis nemcsak szemérmetlenül pőre, de még csak nem is önmaga. Pontosabban: két darabból áll. Az egyik "darabnak" ráadásul elég cifra a története. 

A nőalak arcról ismerős, ő Victorine Meurent, a festő kedvenc modellje, sok műről visszaköszön. A pucér test azonban egy másik asszonyé. Ő már vagy 10 éve Manet szeretője volt. Meg az apjáé. Testestül, lelkestül. Csak egy másik fejjel a nyakán. De ne vesszünk el a részletekben.

Történt, hogy id. Manet gondos atyaként zongoratanárnőt fogadott két neveletlen fia, Edouard és Eugene mellé. Ő volt Suzanne Leenhoff. Arról nincs információ, hogy a három Manet bármelyike is megtanult volna zongorázni, de az évek nem múltak el nyomtalanul. Hamarosan megszületett Suzanne kisfia. A keresztneve Leon volt, a vezetékeneve pedig - szerencsésebb körülmények között - Manet lett volna, de ennél többet nem tudni. Suzanne ugyanis mind az idősebb, mind az ifjabb Manettel ... szoros kapcsolatot ápolt. A kis Leont a béke kedvéért Suzanne kisöccseként mutatták be mindenkinek, és így éltek minenki megelégedésére az összmanet-i idillben egészen a papa haláláig, Aztán a festő annak rendje módja szerint feleségül vette a Manet gyerek anyját. És boldogan … amíg.

Ami pedig a Reggeli a szabadban című festmény pucér nőalakját illeti – a test Suzanne-é. Hogy ezt honnan tudjuk, azt nem tudjuk. Mert mihez képest, ugyebár?!

Persze megpróbálhatjuk ellenőrizni a dolgot. Ez itt Susanne egy másik aktja.

De talán így, könnyebb.