Caravaggio, a 17. század festőóriásának neve épp olyan gyakran szerepel a korabeli rendőrségi aktákban, mint a művészeti könyvekben. Illegális fegyverviselés, rendőrverés, garázdaság és némi emberölés. Nagy hatósugarú, sokoldalú bűnöző. Mellesleg korszakos zseni. Persze így 400 évvel később, a sértettek távollétében, leginkább festőóriásként szeretünk emlékezni rá.
Egon Schiele, múlt századi osztrák festőművész szerette a gyereklányokat. Eleinte csak festeni. Később le is ülte. Akárcsak a pornográfiáért kiszabott büntetést.
De persze bűnözni, rendőrkézre kerülni, ülni – ehhez nem kell ész. Bűnözni, rendőrkézre kerülni, de sose ülni egy percet se – az a művészet. Ehhez Picasso kell.
Valamikor 1907-ben eltűnt a Louvre-ból egy pár bronzkori ibériai szobor. Tudvalevő, hogy Picasso nagyra tartotta a korszak művészetét, nemegyszer lelkesedéssel beszélt róla. Mitadisten, pár év múlva Picassónál találják meg az eltűnt szobrokat. Róluk mintázta az Avignoni kisasszonyokat.
A dologra úgy derült fény, hogy Picasso költő barátja, Apollinaire lebukott, (egy jóakaró feljelentette) mert szintén egy Louvre-ból lopott szobrot tartott a kandallópárkányán…. Persze se Picasso, se Apollinaire nem maga mászott be valami pincerácson át a múzeumba, hogy az éjszaka közepén álarcban elemelje a szobrokat, majd visszakússzon a szomszéd pékség alól fúrt alagúton keresztül... De ugye nem gondolja senki, hogy fogalmuk sem volt a szobrok kétes eredetéről? Hogy ilyeneket nem hoznak ismerősök csak úgy, amikor beugranak délután teára…?! Hogy ez nem orgazdaság? A hatóságok se hitték. Ezért aztán amikor nem sokkal később, 1911-ben ellopták a Mona Lisát a Louvre-ból, ki jutott eszükbe elsőnek? Igen, Picasso. Meg Apollinaire.
De persze ezt se ők lopták el...
A Mona Lisát egyébként egy szegény olasz lúzer fújta meg. Már ha lúzernek lehet nevezni azt, aki ellopta, de nem kapták el. Ellentétben azzal, aki nem lopta el, de elkapták... Azonban ezt a történetet egyszer már itt megírtuk.